Szob – Ipoly torkolat

Az Ipoly torkolat természeti és kulturális öröksége

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Vezető kérhető, a vezető a kikötési pontnál csatlakozik

Önállóan, vezető nélkül is megvalósítható program

A program igénybevételének időszakai:
A program elérhető március 1. és november 30. közötti időszakban

Előzetes időpont megbeszélés szükséges (lásd lentebb)

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
gyalog: 30 perc

kerékpárral: 15 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar

A programot igénybe vevő személyek száma:
minimum: 10, maximum: 30 fő

A program becsült időtartama:
1-1,5 óra

 

A program leírása

Az Ipoly dunai torkolatánál fekvő ártéri rét (Hidegrét) olyan természetvédelmi terület, ahol a botanikai értékek mellett, kézben lapozható albummal illusztrálva bemutatható, hogyan került leletmentéssel a Dajcs nevű bányatóba egy 300 éves rönkhajó. Az Ipolyból konzerválás előtti állagmegóvás céljából került ide. Innen tovább haladva az ún. Aladár saroknál kézi lapozású albummal érzékeltethető, hogy a föld (a talpunk) alatt egy római (Limes) hídfő állás lapul. Nem véletlenül, mert innen jól megfigyelhető egy sajátos egyedi  Duna-panoráma a Dömösi- és Helembai-szorossal.  Jól látszik a Helembai-sziget is, ahol a régészeti ásatások szerint a középkorban nemcsak templom állt, hanem Róbert esztergomi érsek nyaralója is. Mellette gyümölcsöskerttel, ahol a Magyar Királyságban először megindult az őszibarack termesztése. Egy ún. hamis oklevelet (az akkori dunai kikötőkbe szánt „tacepaot”) is be tudunk mutatni, hogy milyen halál vár arra, aki e kertből gyümölcsöt lop. Itt lehet arról is beszélni, hogy hány ezer éves a szobi révátkelő hely.  Országhatárt jelző régi és újabb határkő is látható itt.

 

Az igénybevétel speciális feltételei:
nincsenek

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
14-65 év

További információ és időpontfoglalás:
Börzsöny Múzeum Baráti Körének tagjai: Békefi András, Fésű József György és még több (kb. 2-3) felkészíthető személy
Koordinációs telefonszám: Fésű József György +363 30 709 6733

A helyszín GPS koordinátái:
47°49’05.34”É
18°51’07”K

Ipoly torkolatIpoly torkolat