Szob – Szobi Rúzsások

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Csak vezetővel vehető igénybe, a vezető a program helyszínén csatlakozik

A program igénybevételének időszakai:
A program elérhető március 1. és november 30. közötti időszakban

Előzetes időpont megbeszélés szükséges (lásd lentebb)

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
gyalog: 90 perc

kerékpárral: 45 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar

A programot igénybe vevő személyek száma:
minimum: 10, maximum: 30 fő

A program becsült időtartama:
30 – 45 perc

 

A program leírása

A szobi Rúzsások a Rúzsási-hegy déli oldalában szintén különleges dunakanyari panorámapont, mert innen, még feljebbről, mint az Ipoly torkolata és a kálvária még tágasabb látnivalót kínál. Innen már látható az Esztergomi Bazilika is, és a flórája és faunája is értékes megfigyelni valókat kínál. Jó rálátás van innen a Csák-hegy felhagyott ún. „Fehér-bányára”, ahonnan Magyarországon először megindult az utca-, járda-, szegélykövek előállítása a ricerek  (kővágónak fordítandó inkább, mint kőfaragónak) által.

 

Az igénybevétel speciális feltételei:
nincsenek

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
14-65 év

További információ és időpontfoglalás:
Koczuba József, Fésű József György és további (kb. 2-3) felkészíthető személy
Koordinációs telefonszám: Fésű József György +36 30 709 6733

Szobi Rúzsások