Balassagyarmat - Civitas Fortissima

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Vezető kérhető, a vezető a kikötési pontnál csatlakozik
Vezető kérhető, a vezető a program helyszínén csatlakozik
Önállóan, vezető nélkül is megvalósítható program

A program igénybevételének időszakai:
egész évben elérhető program
Előzetes időpont megbeszélés szükséges (lásd lentebb)

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
- gyalog: 15 perc
- kerékpárral: 5 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar

 

A program leírása

A látogatók megismerhetik a Legbátrabb Város titkát, hogy egy közösség, hogyan volt képes túllépni a megosztottságon és összefogni, amikor végveszélyben látta legszentebb értékeinek egyikét, a nemzeti létet.

Főhajtás a Városháza falán elhelyezett emléktáblánál.

Az 1919-es januári események fontos szereplői voltak az egykori vasutasok. A vasútállomáson felidézzük tetteik jelentőségét, útközben megfejtjük Párkányi Raab Péter szobrászművész főtéri szobrának üzenetét.

Fakultatív programként a kirándulók szíves figyelmébe ajánljuk a Civitas Fortissima Múzeum állandó kiállítását is.  A gyűjteményben a kort és az eseményeket felidéző dokumentumok, fegyverek, katonaruhák láthatók. A múzeum nem csak a várost védő hős polgároknak állít emléket, hanem Tormay Cécil és Baráti Huszár Aladár emlékét ápoló kutatóhelyként is működik.

Az emlékhelyeken tett érdekes körséta után ki-ki megkóstolhatja az elismert helyi mestercukrász Centenáriumra készített süteményeit, a Balassagyarmati 100 tallérost, a Bátorság szeletet és a Hősök tortáját

 

A programot igénybe vevő személyek száma: nincs megkötés

A program becsült időtartama: 60 – 90 – 120 perc
Érdeklődéstől függően

Az igénybevétel speciális feltételei:
Mivel a látogatás egy része kültéren zajlik, ezért az időjárásnak megfelelő öltözék javasolt.

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
8 éven felülieknek

Részvételi díj:  
Balassagyarmati városkalauz: 500 Ft/fő
A desszert önköltséges
Civitas Fortissima Múzeum belépő:  1.500 Ft/fő   Csoportos jegy (10 fő felett): 500 Ft/fő

 

A program megvalósításában vagy a szervezésében részt vevő személyek, szervezetek:
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Jakus Julianna – művelődésszervező

Tel.: +36 30 473 5315
E-mail: jakusjuli@gmail.com

Telefonon történő előzetes bejelentkezés szükséges

 

Civitas Fortissima Múzeum
Huszár villa
Balassagyarmat, Széchenyi u. 13.
(Ady Endre utcai bejárat)

Tel.: +36 20 231 1902

Nyitvatartás:
kedd – vasárnap:        10:00 - 14:00
hétfő:                           zárva

 

Orchidea Cukrászda
2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky út 12.

Tel.: +36 35 311 450

Nyitvatartás:
kedd – péntek:             9:00 – 18:00
szombat – vasárnap:   8:00 18:00
hétfő:                            zárva

Civitas Civitas Civitas