Szécsény – Mesélő kastélypark

„Mesélő Kastélypark” – avagy történeti séta az 1705-ös Rákóczi országgyűlés egykori helyszínén található Kastélykertben, botanikai és zoológiai bemutatóval egybekötve

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Vezető kérhető, a vezető a kikötési pontnál csatlakozik

Vezető kérhető, a vezető a program helyszínén csatlakozik
Önállóan, vezető nélkül is megvalósítható program

A program igénybevételének időszakai:
Egész évben elérhető program

Előzetes időpont megbeszélés szükséges (lásd lentebb)

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
gyalog: 1 óra

kerékpárral: 20 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar
német

A programot igénybe vevő személyek száma:
minimum: 5, maximum: 30 fő

A program becsült időtartama:
Rövid program: csak túravezetés, ismertetés 1-1,5 óra

Kiegészítő programmal : (növény- állatfelismerés, kőzetismeret) -2-3 óra

 

A program leírása

A szécsényi Kastélyparkban 2017-ben került kialakításra egy 7 állomásból álló tanösvényi táblarendszer, amely a terület történetét, növény és állatvilágát mutatja be egy 3,5 éves kutatás eredményeképpen. A parkban lehetőség van a tanösvénymegtekintése közben a park élővilágának megfigyelésére (fészkelő madarak, lepkék, rovarok. stb).

„Forgách József gróf a XVIII. században az elpusztult vár falaiból kastélyt építtetett és körülötte kialakíttatta a kastélyhoz tartozó 15 hektáros területen a megye legnevezetesebb parkját. A telepített és a "lángos házakban" nevelt növényfajok száma elérte a kétezret, az üvegházban az akkor még ritka kávéfa is pompázott a sok egzotikus növény között. A szépen megépített parkban több kisebb tó is volt. A tavakat tápláló vízfolyásokat vezetékrendszerben fogták össze. Sajnos a gondosan kezelt parkot a történelmi viharok nem kerülték el, de még ma is látható az a mesterséges barlang, amelyben egykor a vízesések és fénybeszûrôdések különleges hangulatot teremtettek. Emellett már csak néhány fa emlékeztet a fénykorra, amit túravezetőink történetei, 7 állomásból álló tanösvényi táblarendszer elevenítenek meg. A program során a terület történetét, növény és állatvilágát ismerhetik meg helyi legendákkal, anekdotákkal kiegészítve.

 

Az igénybevétel speciális feltételei:
Túra cipő, ivóvíz.

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
7-99 év

További információ és időpontfoglalás:
Hasznosi Márk
+ 36 70/ 327-07-57

mhasznosi@gmail.com
http://szecseny.hu/szecsenyi-varkert/