Ipolyvisk – Fotogén faóriások

Ismerkedj a gyümölcsfeldolgozás alapjaival, főzz lekvárt és vigyél haza egy kis üvegbe zárt csodát!

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Vezető kérhető, a vezető a kikötési pontnál csatlakozik

Önállóan, vezető nélkül is megvalósítható program

A program igénybevételének időszakai:
Egész évben elérhető

A program egyéb körülményektől függ(pl. madárvonulás, virágzás), ezért egyeztetés szükséges az igénybevétel előtt
Előzetes időpont egyeztetés nem szükséges, de igény esetén kísérő biztosított

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
gyalog: 60 perc
kerékpárral: 30 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar
szlovák

A programot igénybe vevő személyek száma:
Korlátlan.

A program becsült időtartama:
Igénybe vevőktől függ. Akár rövidebb, akár egész napos időtöltésnek megfelelő program.  A vezető kíséri a látogatókat

 

A program leírása

Minden évszaknak meg a maga szépsége! Tél, tavasz, nyár és az ősz egyaránt rendelkezik a sajátos, magával ragadó színskálájával. Minden évszaknak meg van a rávonatkozó kínálata egy-egy elképzelt kültéri fotózáshoz. Tavasszal az aljnövényzet borul virágba, nyáron a lombos fák tövében pihenhetünk meg, ősszel és télen a csupasz fák kölcsönöznek jellegzetes hangulatot a helynek. Gyakran kilométereket kell utaznunk, ha pózolni szeretnénk egy aranysárgába borult búzamezőn, vagy akár színes levelek borította és hófödte fák között. A program keretében az elképzelt fotók bármikor megvalósíthatók! Az év minden évszakában meglátogatható óriások modellt állnak egy-egy fotóhoz. A kreatív fotózás állandó modelljei az év minden napján! A faóriások állandó, türelmes szereplők, sőt arcukat mindig az adott évszaknak megfelelően mutatják. Amennyiben szerencsések vagyunk, utunkat legelő őzek, szarvasok és mezei nyulak társaságában tehetjük meg. A közelben található Ipoly folyó holtága, mely felett vasúti híd halad át, mesés látványt nyújt. A helyszín egy nyugodt közeg, ahol az erdő állatain kívül nincsenek kíváncsiskodó tekintetek. Látogassák meg óriásainkat, hogy maradandó emlék készülhessen a társaságukban! Amennyiben fotózáson túl szeretnénk felfedezni egyéb csodahelyeket, lehetőség nyílik eljutni a Kanala Majorra. Ez a csendes pihenőhely alkalmat kínál több napos sátorozásra is. Ha a túrába szeretnénk belecsempészni kedvenc vízi sportunkat, a kikötőpontól akár kenuval illetve kajakkal is el lehet jutni célállomásunkig. Gyalogszerrel megtett táv során utunkba esik a kiszáradt Vende patak medre, a Kanala Majorral szemben pedig megtalálható az az öreg híd, mely elődje a kikötőpontunk fölé magasodó konstrukciónak. Utunkat végig kíséri a háttérben magasodó Börzsöny gyönyörű láncolata.

 

Az igénybevétel speciális feltételei:
Fényképezőgépet és egyéb túrázáshoz szükséges kellékeket a látogatóknak kell biztosítaniuk. Minden esetben kérjük betartani az erdei túrázás szabályait (csendben haladni, sebesült állatot vagy magára hagyott kölyköt nem simogatni, minél előbb eltávolodni tőle, növényeket nem letépni.)

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
Nincs életkori megkötés

További információ és időpontfoglalás:
Baka Anita
tel. +421904296235, email: baka.anita@gmail.com

Ipolyvisk Községi hivatal
tel. +4210367421089, email: ocuvyskovce@gmail.com

A helyszínek GPS koordinátái:
Faóriások: N 48°3'9.882"  E 18°49'41.0268"
Kanala Major: N 48°2'37.5792"  E 18°49'49.6668"
Holtág és a vasúti híd: N 48°2'26.6784"  E 18°49'6.114"
Öreg híd: N 48°3'25.8768"  E 18°48'46.17"

Fotogén faóriások