Ipolytölgyes

Bemutatkozás

Ipolytölgyes 17 folyamkilométerre, egy kellemes, félnapos evezésnyire van a Dunától, illetve Szobtól. A vízitúrázók kedvelt éjszakázó helye, az egynapos Ipoly túrák indulóhelye. Érdemes egy sétát tenni a háromszáz lelkes faluban. Az Ipolyhoz legközelebb eső épület a templom. Az éles szemű látogató megállapíthatja, hogy egy része jóval idősebb, mint a bejárat feletti kövön olvasható évszám, az 1794. A bejárat közelében, tapintható közelségben csodálható meg az eredeti toronykereszt, ami a kovácsolás kétszáz évvel korábbi technológiájáról tanúskodik. A templom mellett, frissen felújítva áll a falu legrégibb lakóháza, tájházként berendezve. Az utcában tovább sétálva felújított szobrokat láthatunk. A környékre is kíváncsi túrázók az Önkormányzattól túrakerékpárokat bérelhetnek egy nagyobb kiránduláshoz. A Börzsöny legnagyobb múltú települése, Nagybörzsöny 4 kilométerre fekszik Ipolytölgyesről. Ez a legkedveltebb turista célpont a hegységben.

 

Természeti értékek

Ipolytölgyes a Börzsöny hegység lábánál, az Ipoly folyó partján fekszik. A község területének hegységbe nyúló része a Duna Ipoly Nemzeti Park része. A folyó partja Natura 2000 védelem alatt áll. A falutól északra, a 1201 számú főutat keresztezi a Cserge patak. A hídtól a hegység felé látványos, nagy hód kolónia telepedett le, a patakon gátat és hódvárat épített.

 

Kultúra

Ipolytölgyes több olyan rendezvény házigazdája, ami az egész környék számára érdekes programot kínál. Minden év április 11-én rendezzük a Magyar Költészet Napját, amin a környék több mint tíz településén elő költők mutatják be legújabb verseiket. Pünkösdkor tartjuk az "Ipoly Kupa" szlovák-magyar kispályás labdarúgótorna hazai selejtezőjét. Az innen tovább jutó három csapat vesz részt a kupa nyári döntőjén három szlovák oldali, Ipoly menti település csapatával megmérkőzve. A döntőre páratlan években Ipolytölgyesen kerül sor, páros években pedig a közeli Ipolyszalkán. Augusztus utolsó szombatján rendezzük a kerékfesztivált, ami a térségi veterán járművek és gépek szemléje, illetve pedálos gokart verseny mellett számos érdekes programmal várja az érdeklődőket.

Ipolytölgyesen több időt eltölteni szándékozó turisták számára ajánljuk a templom és a tájház megtekintését belülről is. Ehhez helyi vezető segítsége szükséges, ami előzetes igény bejelentés útján szervezhető meg. Az itt élők egyike amatőr csillagász, aki sötétedés után a maga készítette távcsővel mutatja be a közelebbi bolygókat. Egy idősebb úr az ördöglakatok specialistája. A gyűjteményben lévő, házilagosan készített eszközök próbára teszik az érdeklődők logikai képességeit. Az egyetlen igazi őstermelő chilit termeszt és dolgoz fel. Termékei megkóstolhatók, megvásárolhatók. A falut elhagyó nagyobb sétára vágyóknak ajánljuk a két kilométerre lévő Szent Márton templom romjainak felkeresését, vagy a szintén közeli hód kolónia által kialakított környezet megcsodálását.

 

Kapcsolat

Ipolytölgyes Község Önkormányzata
Radnai Bertalan polgármester
2633 Ipolytölgyes Petőfi utca 42.

Tel.: +36 27 578 521
E-mail: polgarmester@ipolytolgyes.hu, hivatal@ipolytolgyes.hu
Web: www.ipolytolgyes.hu