Balassagyarmat - Ortodox zsidó emlékek nyomában

A program igénybevételével kapcsolatos információ:
Csak vezetővel vehető igénybe, a vezető a kikötési pontnál csatlakozik
Csak vezetővel vehető igénybe, a vezető a program helyszínén csatlakozik

A program igénybevételének időszakai:
Egész évben elérhető program
Előzetes időpont megbeszélés szükséges (lásd lentebb)

A kikötési ponttól a helyszín elérésének időtartama:
- gyalog: 15 perc
kerékpárral: 5 perc

A program az alábbi nyelveken érhető el:
magyar

 

A program leírása

Történelemidézés, vallási hagyományok, kultúrtörténeti tárlatvezetés és temetői séta. Mindennek részesévé válhat, aki ellátogat a magyarországi zsidókultúra egyik legrégebbi emlékhelyére, Balassagyarmatra.

Az egykori imaházban kialakított emlékmúzeumban vezetőnk a város életét meghatározó zsidó családok és a hitközség fordulatos, többször tragikus történetével ismerteti meg Önöket.

További választható programként rövid sétával eljuthatunk a több évszázados ortodox sírkertbe, Magyarország első műemléktemetőjébe, ahol a zsidó temetkezési szokások megismertetése mellett a sírkertben megmutatjuk a legrégebbi sírt, meglátogatjuk több hazai és nemzetközi híresség nyughelyét és megemlékezünk a holokauszt áldozatairól.

 

A programot igénybe vevő személyek száma: minimum: 1fő maximum: 50 fő

A program becsült időtartama:  30-180 perc

 

Az igénybevétel speciális feltételei:
Mivel a látogatás jelentős része kültéren zajlik, ezért az időjárásnak megfelelő öltözék javasolt.

Milyen életkorúaknak ajánlott a program, illetve életkorhoz kötött-e a részvétel?
10 éven felülieknek

 

Belépődíj: nincs, pénzadományt elfogadnak a Kertész István Alapítvány részére

 

A program megvalósításában vagy a szervezésében részt vevő személyek, szervezetek:

Majdán Béla – művelődéstörténész
Kertész István Alapítvány

Tel.: +36 30 583 2186

 

Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem (Chevra Kadisha imaház) címe:
2660 Balassagyarmat, Hunyadi u. 24.
GPS koordináták: 48° 04' 41,85" É, 19° 17' 54,51" K
Nyitvatartás: bejelentkezés alapján egész nap

Telefonon történő előzetes bejelentkezés szükséges (legkésőbb a látogatást megelőző napon)

 

Balassagyarmati műemlék ortodox zsidó temető címe:
2660 Balassagyarmat, Temető u. 6.
GPS koordináta: 48.0745 É, 19.3013 K
Nyitvatartás: szombaton és hétfőn zárva, egyéb napokon egész nap

Telefonon történő előzetes bejelentkezés szükséges (legkésőbb a látogatást megelőző napon)

A kiállítóterem szakmai vezetője és a temetői séta vezetője: Majdán Béla művelődéstörténész

 

A programhoz kapcsolódó honlap: http://www.balassagyarmatizsidosag.hu

Ortodox zsidó emlékekOrtodox zsidó emlékekOrtodox zsidó emlékek
Ortodox zsidó emlékek